Ezután tenyérrel jól nyomkodjuk le, majd tegyük be a hűtőbe hogy lehűljön, és megdermedjen. Amikor már teljesen lehűlt, vegyük ki a formából, és óvatosan húzzuk le a sütőpapírt, majd a papírral együtt helyezzük vissza a formába. A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, a frissen facsart narancslével, és a reszelt narancshéjjal. A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, és állandó kevergetés mellett főzzük sűrűre. Ezután kevergetve hűtsük ki egészen. (Ha kevergetve hűtsük ki, akkor szép sima lesz a krém. ) Amikor a puding teljesen kihűlt, állandó keverés mellett, apránként adagoljuk hozzá az előzőleg simára kevert mascarponekrémhez. A vizet forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a porzselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, és lehűl. Ezután a zselatint öntsük hozzá a krémhez, majd szintén keverjük simára. A Hulalát (vagy habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd fakanállal apránként, óvatosan hogy a hab ne törjön, keverjük hozzá a krémhez.
🙂 És persze eszméletlen finom, milyen is lehetne, háromféle csokoládéból készült… Tovább » Irtó kis helyesek, és még finomak is, ezek a kis sütés nélküli, vidám falatkák, igazi színes, bohókás, nyári süti, aminek a hőség sem állhat az útjában. Vendégségben pedig biztos siker, garantáltan el fog tűnni, ahogyan elsők közt párolgott el az egyik standnál is, ahol házi sütemények több tucatnyi fajtáját árultunk mi szülők 🙂 A mérce… Tovább » Én nagy tiramisu rajongó vagyok, és az eredeti verzióra esküszöm. Pontosabban esküdtem. Míg meg nem kóstoltam a kis unokaöcsim szülinapján Erzsi néni varázslatos mandulás verzióját, ami csak úgy etette magát. Aki belekóstolt, nem győzte dicsérni, és hümmögni, hogy milyen finom. Szóval, ha biztosra szeretnétek menni a vendégségben, akkor bátran nyúljatok ehhez a recepthez és a… Tovább » Méghozzá szuperszép, végre! 🙂 Készítettem ugyanis már egy csomó nyomi változatot, abból kifolyólag, hogy nem sikerült eltalálni az arányokat, amik pedig ennél a receptnél igen fontosak!