Szegedi Zoltán festőművész, grafikus galériája:
Majd újra egy hirdetés kapcsán eljutottam Nógrádi Katalin adonyi festőművésznő szakkörére. Neki köszönhetem, hogy ma már van bátorságom másoknak is megmutatni a képeimet. Ő dicsérte a színvilágomat, bátorított, hogy van hozzá érzékem, így hétről hétre csiszolgatta a tudásomat. Ez fontos, mert egy amatőr festőnek a kritika és a dicséret is kell, hiszen abból építkezik. Szeretnék a portréfestészettel is megismerkedni. Persze ehhez anatómiai ismeretek is szükségesek, ami újabb tanulást jelent. Emellett nagy szerelmem az ikonfestészet, jelentkeztem egy hódmezővásárhelyi táborba, remélem sikerül bekerülnöm. Azt is mondta, ahogy idősödik az ember, változik az ízlése, a festészetben is. – A stílus tekintetében az impresszionistákat szeretem, mert ők mertek a legszabadabban kísérletezni a színekkel. Példaképem nincs, hiszen csak annak lehet, aki már valamit elért, én azonban csak egy örömfestő vagyok. Engem az alkotás teljesen hatalmába kerít, minden zavaró körülményt kizárok festés közben. Azt tapasztalom, hogy az embereknek szükségük van erre, mert le tudnak csendesedni, le tudnak tisztulni.
A lakása falain saját képei lógnak, de kérésre, a családtagok megrendelésére is szívesen alkot. Elsősorban tájképeket fest, de újabban próbálkozik az absztrakt művészettel is, amely a valóság összefüggéseivel nem törődő, szokásos formákat megbontó képeiben nyilvánul meg. - 1968-ban költöztünk szüleimmel Dunaújvárosba, addig Hartán laktunk. A Ságvári iskolában kezdtem a tanulmányaimat, orosz tagozaton. Ott volt egy remek tanárom, Szegedi Zoltán grafikus, festőművész, ő szerettette meg velem a rajzolást, a festészetet. A művészet mindig érdekelt, gobelinképeket is készítettem. Az általános iskola után gyors-és gépíró iskolát végeztem. Mindvégig közalkalmazottként, kormánytisztviselőként dolgoztam, már több mint húsz éve a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál, Székesfehérváron. Felsőfokú jogi asszisztensi, majd tb-és bérügyintézői képesítést munka mellett szereztem - meséli Bettina. A festészet egyfajta terápiaként kezdődött életében. -A gyerekeim felnőttek már, járják a maguk útját, túlságosan egyedül maradtam.
A cikk lejjebb folytatódik.
Kulcsszó Aukció típusa? aukciósház Képcsarnok aukció dátuma 2011. 09. 17. 15:00 aukció címe 38. Képcsarnok aukció (festmény, grafika, kisplasztika) aukció kiállítás ideje 2011. szeptember 7-16. aukció elérhetőségek 36 1 317 1728 | | aukció linkje 131. tétel Szegedi Zoltán (1941): Telelő hajó (1982) pasztell, papír 43x58 cm jjl.
"Feltétlenül realisztikus kötődés kell az emberhez és ahhoz, amit az ember alkotott, emberközpontúan lehet csak alkotni… Az öncélú szubjektivitás az zsákutca, az ember önmaga nem lehet elég önmagának" Tehetséges, gondolkodó, kísérletező, sok munkával felküzdötte magát az elismert fiatal művészek közé. "Megharcolok minden képért, legfeljebb egyik jó lesz, a másik levakarásra érdemes… A szabadság nagy, az absztrakció foka tetszőleges, a modell csak inspirál, norma nincs. " Falun nőtt fel, a főiskola után is falun tanított, először a táj, a falusi ember kötötte le, aztán egyre jobban érdekelte az emberi tartás, az emberek egymáshoz kötődése, közösségi életük. "Az emberben és a dolgokban rejlő végső objektivitást szeretné megfejteni. Persze nem a látványt, nem a felszínt, hanem a forma mögött rejtőző lényeget. " 1975-ben átköltözött Székesfehérvárra, ahol Fejér megye rajztanítási szakfelügyelője lett. A Székesfehérvári Művészek Társaságának vezetőségi tagja. A Dunaújvárostól 1984-ben a Munkásművelődési Központban megrendezett önálló tárlattal köszönt el.
Itt tartózkodása idején munkajeleneteket festett a Vasmű életéből, ahol először megijedt, félt a gyár robajától, zúgásától a tüzektől. A kiállítás festményeiről: "impresszionizmusban gyökerező, absztraktba hajló festmények… munkáinak témái: emberek, gépek, vasmű, ember és a világ viszonya, ember és a világ viszonya, tájképek, tájfestészet, színek kavalkádja, de ez nem színharmónia, hanem töredezettség, földaraboltság, nyugtalanító kontrasztok uralják…Érzelmek és gondolatok kivetítése képi síkra. " Az 1980-as években több egyéni kiállítása volt külföldön is. Egy 1968-as beszélgetésben így vall önmagáról, alkotómunkájáról: "Nem valami világot megváltó terveim vannak… csupán nagyon őszinte akarok lenni képeimben…. Az ember és alkotása különös viszonyának megfestése izgat. Azt az embert megfesteni, aki alkotásain, munkáján át teszi boldoggá önmagát… Dolgozni kell, alkotni… ez a legfontosabb, és ha az embernek van tehetsége, akkor jó…" Díjak, kitüntetések: 1968 – SZOT-díj, VTRGY díj, Fejér Megyei Képzőművészek Tárlat díja, Tutajosok című képével 1967 – díj a fegyveres erők országos tárlatán Forrás >>