A titokzatos Magomed újra fenyegetőzik, ezúttal újságírókra szállt rá - 444 "Súlyos testi sértéssel fenyegette meg Magomed Daszajev a Magyar Nemzet korábbi munkatársait a róla készült cikkek miatt" - írja a Magyar Nemzet egykori szerkesztőségéből alakult Magyar Hang első száma. A napilap formátumú hetilap első számának harmadik oldalán adnak hírt arról, hogy az egészen mostanáig hallgatásba burkolózó férfi újra jelentkezett, és egyik kollégájuk rokonán keresztül megfenyegette a Magyar Nemzet újságíróit. A lap szerint erről hangfelvételük is van. Magomed Daszajev akkor bukkant fel büszke csecsen hazafiként, amikor Komáromy G Ras Gergő társával demonstratíve lefestékezte (meglehetősen halványan egyébként) a Szabadság téri szovjet emlékmű egy részletét. A csecsen férfi Komáromyt veréssel fenyegette meg. A Magyar Nemzet később arról írt, Magomed nem rendelkezett érvényes tartózkodási engedéllyel, és mint kiderült, az Alkotmányvédelmi Hivatal is megfigyelés alatt tartja a férfit, aki ennek ellenére szabadon jár-kel Budapesten.
Deme Attila, id. Deme Attiláné, dr. Fancsik János, Handlovics Józsefné, Kahler Frigyes, Kupcsulik József, M. Kiss Sándor, Mihalik Ferenc, Páles Lajos, Szakolczai Attila és Tyekvicska Árpád interjúalanyokként segítenek. A film támogatói: Salgótarján Megyei Jogú Város, Nemzeti Kultúrális Alap, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat, Magyar Művészeti Akadémia, Salgó Vagyon, Váci Egyházmegye.