Mobiltelefon Sugárzás
Veszprém, Csíksomlyó – A pünkösdhétvégén lezajlott csíksomlyói búcsú rengeteg látogatót, kirándulót, keresztényt és nem keresztényt egyaránt vonz. Kinti élményeiről a búcsúra zarándokolt veszprémi Németh Edit, valamint Szalay Tímea mesélt, akik egy hétfős, a megyében szervezett kiscsoport tagjaiként zarándokoltak el az idén 450. alkalommal megrendezett búcsúra. – Tavaly nyáron hozott össze a sors egy erdélyi kirándulás alkalmával helyi emberekkel, akikkel nagyon könnyű összebarátkozni az értékrendjük és a bennük lévő rengeteg szeretet miatt. Felajánlották, szívesen elvisznek minket Csíksomlyóra, mivel a közelben voltunk. Már akkor is – nem a búcsú idején – hatalmas élmény volt. Nagyon erősen érezhető volt a kegytemplomban, hogy valami egészen más világ van ott bent, mint kint. Annyira megható volt ott lenni, hogy tudtam, ide többször jönnöm kell, a búcsúra is – meséli Szalay Tímea, aki idén első alkalommal vett részt a csíksomlyói búcsúban, ám rögtön különleges szerepben, zarándoklatszervezőként vágott neki az eseménynek.
Miután kihűlt, az edényt könnyedén kitisztíthatjuk. 4. A kávé- és teafoltot nedves szivacsra szórt szódabikarbónával könnyen eltávolíthatjuk. 5. Rozsdamentes acéledényt szintén tisztíthatunk szódabikarbónával. 6. A csempére tapadt makacs szennyeződéseket nedves rongyra szórt szódabikarbónával dörzsölhetjük le. 7. A hűtőgép tisztításához forró vízben oldott szódabikarbónát használjunk. 8. A sütõ kitisztításához szódabikarbóna és víz keverékéből készítsünk pasztát, kenjük a még forró sütő belsejére. Amikor megszáradt, tisztítsuk ki forró vízzel és kefével. Végül töröljük ki a sütőt egy púpos kanál szódabikarbóna és egy csésze víz keverékével. 9. A fürdőszobában a fényes felületeket szódabikarbónával, forró vízzel és erős kefével súroljuk. 10. A benedvesített vécékagylóba szórjunk szódabikarbónát, majd csutakoljuk ki kefével. 11. 2-3 liter meleg vízben oldjunk fel egy csésze szódabikarbónát, ezzel mossuk lábunkat. 12. A szódabikarbóna kitűnő izzadásgátló. Fürdés után még nyirkos bőrünket egy kis pamutdarabra tett szódabikarbónával töröljük át.
A Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatát, a Magyar Ifjúsági Vöröskeresztet 1921-ben önszerveződően alapították olyan pedagógusok, akik szerint a fiatalok védelme fontos ebben az egyre jobban elembertelenedő világban, ezért kiemelten foglalkozik a társadalom ifjúságával és ifjúságpolitikájával, a szociálisan vagy egészségileg veszélyeztetett ifjúsággal. Az ifjúsági szervezet missziója: önállóan képviselni a magyar ifjúság céljait és érdekeit, elősegíteni a fiatalok életének és egészségének védelmét, biztosítani a jövő mozgalmát. Read more