Pénteken jelentették be, hogy az ELTE azon két karán, melyeknek a hallgatói önkormányzatok (HÖK) által szervezett gólyatáboraiban szexuális erőszak történt, kollektíven lemond a kari HÖK-elnökség. Az ELTE ÁJK-n azonban pont a rendezvények szervezéséért felelős alelnök érezte úgy, hogy neki az egészhez semmi köze, és ezért inkább a helyén maradt. A lemondásnak sok jelentősége nincs, a jövő héten egyébként is új választások lettek volna. Közben az Együtt-PM egy közleményében arról ír, hogy a tavalyi ÁJK-s gólyatáborban történt szexuális erőszak idején a HÖK-öt vezető Bubla Áron most éppen Vattamány Zsolt VII. kerületi fideszes polgármester kampányában dolgozik. Hiába adott ki közleményt pénteken az ELTE egyetemi hallgatói önkormányzata (EHÖK) arról, hogy távozik az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar (TÓK), valamint az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) hallgatói önkormányzatának elnöksége: utóbbi karon a felelősség kollektív vállalása, a testületi lemondás mégsem történt meg. Egy héttel a választás előtt mondtak le Információink szerint pont a rendezvényszervezésért felelős HÖK-alelnök döntött úgy, hogy kiugrik a kollektív lemondási hullámból, és inkább a helyén marad.
képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. E-mail címed:... Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
infopult) és közvetlenül... ELTE az EFOTT-on Ösztöndíjak: Hkr. módosító javaslat Nyári egyetemek Ázsiában Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Kabinet Nemzetközi Stratégiai Irodája két felhívást hirdetett meg hallgatók számára. A jelentkezők tandíjmentes részvételre... Évfolyamképviselő-jelöltek Mostanra már mindenki értesült arról, hogy karunkon HÖK választásokat tartanak. Április 2-ig van lehetőségetek leadni voksotokat a képviselőjelöltekre. Aki még nem tette ezt... Vizsga az ünnepek alatt, vagy ünnep a vizsgák alatt? Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban létezett két decemberi ünnep. Talán fenyő- és szegfűszeg illatuk volt, nagy ritkán hó is hullott; kint hideg, a szobában meleg, az... Karácsonyi hagyományok – Jézus születésétől a karácsonyi asztalig A karácsonyról még azok sem feledkeznek el egykönnyen, akik hadilábon állnak a dátumokkal, és senkit sem lehet sarokba szorítani a "Mit ünneplünk? " kérdéssel, azonban... Jurátus Online 1. adás Jurátus Online 0. adás – ELTE ÁJK ON összefoglaló Elkészült a Jurátus Online 0. adása, mely az Orientációs Napokra repíti vissza a nézőket!
Megjelent: Jurátus 2015. április-május Megjelent az áprilisi-májusi Jurátus! Érdekel, hogy hogyan készültek a Jessup versenyzői a megmérettetésre? Tudni szeretnéd, hogy mi a Hallgatói Önkormányzat által... Jurátus: 2015 április-május Jurátus – 2015. március Jurátus – 2015. február Jurátus – Novemberi szám Letöltés: Jurá
ÁJK HÖK címkéhez tartozó cikkek
Eötvös Loránd Tudományegyetem Megjegyzés: A BTK HÖK kifizetései egyelőre nem szerepelnek az adatbázisban. Az adatokért jelenleg is perben állunk az egyetemmel. Amint megkapjuk az azokat, frissítjük a HÖKmonitor.
2018. november 18. Jelöltek 2018 választás ELNÖKJELÖLTEK Az elnökjelöltek pályázatait teljes terjedelemben itt olvashatjátok:. A Politológus Műhely gyors... Tovább A Választási Bizottság határozata a jelöltekről Elnökjelöltek pályázatai A 2018-as választási időszakban eddig négy jelölt kezdte meg a jelöléshez szükséges aláírások gyűjtését. Minden jelöltnek legalább 80 aláírást kell gyűjtenie... JELENTKEZZ TISZTSÉGVISELŐNEK! Csapatunkba új tagokat keresünk! Referensek: Ha szívesen veted bele magad a társadalmi felelősségvállalás témájába, és mindezt szeretnéd tettekkel is igazolni, akkor az... Választások Választási kiírások törlése korrekció céljából 2018. október 3-ai EHÖK Elnökségi ülésen Varga Ádám Zoltán, az EHÖK Ellenőrző Bizottságának Elnöke és Horváth Mihály az EHÖK Elnöke a folyamatban lévő választási... Orientációs nap – Segítői jelentkezés Kedves Hallgatók! Idén is van lehetőség diáksegítőként az ON szervezőbizottságának és a mentoroknak a munkáját segíteni az ON ideje alatt (pl.