Természetesen a prémium babákból is találunk olyanokat, melyek kisebb méretűek és így alacsonyabb árpontúak. A babák szettől függően ruha nélkül, vagy akár teljesen felöltöztetve is megvásárolhatóak. A dobozuk rendszerint díszes, mely egy áttetsző védőt is tartalmaz, hogy azokat a boltokban ki lehessen állít fedél nélkül, így megvédve a terméket az értékesítés végéig. Sok baba tartalmaz beépített hangmodult, ami bekapcsolás után akkor aktiválódik, ha a gyerekek kiveszik a babák szájából a cumisüveget. Ilyenkor ezek a termékek síró hangot adnak egészen addig, amíg a cumi vissza nem kerül a szájukba. A gyerekeken kívül a gyűjtők is remek célcsoportjai ezeknek a babáknak, így azok nagyobb csoportnak adhatóak el, mint a puszta játékbabák.
Néhány jó ok, hogy miért az vegyél Llorens-t Raktáron lévő Llorens termékek rendeléseit hétköznapokon már másnap kiszállítjuk. Széles termékválasztékkal és kiegészítő szolgáltatásokkal állunk rendelkezésedre. Tanácsra van szükséged? Ügyfélszolgálatunk a hét minden napján segíteni tud, reggel 8-tól este 8-ig. 10 000 Ft értékhatárig a helyszínen rendezzük termékekkel kapcsolatos panaszaidat. Sikerült választanod? Vásárolj azonnal az Alza App segítségével. Az összes szükséges termékinformációt megtalálod nálunk. Néhány az ügyfelek értékeléseit is tartalmazza, amely megkönnyíti a választást. Llorens márkájú termékek a kínálatunkból Játékbabák Llorens A leírás elrejtése
kiszállítás 8 napon belül 10. 990 Ft (-13%) 9. 500 Ft 20. 991 Ft (-10%) 18. 791 Ft 16. 990 Ft (-7%) 15. 780 Ft 10. 990 Ft (-8%) 10. 060 Ft kiszállítás 5 napon belül 16. 289 Ft (-8%) 14. 990 Ft kiszállítás 4 napon belül 10. 991 Ft (-13%) 9. 501 Ft Navigációs előzményeim
A babák több méretben állnak re4ndelkezésre, akár az igazi gyerekek, a csecsemő babák kisebb, míg a prémium, 2-3 éves korú gyermeket mintázó babák nagyobb kivitelben érhetőek el. Természetesen a prémium babákból is találunk olyanokat, melyek kisebb méretűek és így alacsonyabb árpontúak. A babák szettől függően ruha nélkül, vagy akár teljesen felöltöztetve is megvásárolhatóak. A dobozuk rendszerint díszes, mely egy áttetsző védőt is tartalmaz, hogy azokat a boltokban ki lehessen állít fedél nélkül, így megvédve a terméket az értékesítés végéig. Sok baba tartalmaz beépített hangmodult, ami bekapcsolás után akkor aktiválódik, ha a gyerekek kiveszik a babák szájából a cumisüveget. A gyerekeken kívül a gyűjtők is remek célcsoportjai ezeknek a babáknak, így azok nagyobb csoportnak adhatóak el, mint a puszta játékbabák.
Üdvözlünk a csodálatos Llorens babák weboldalán! A Llorens Európa egyik meghatározó babamárkája, mely már hosszú évtizedek óta készít játékokat kimagasló minőségben. A Llorens babák azonban nem csak minőségükkel, de fantasztikusan élethű megjelenésükkel is kitűnnek a többi gyártó termékei közül. A Llorens babák több méretben, jellemzően 28-tól 45cm-ig érhetőek el és ezen belül három nagy csoportra oszthatjuk őket. Az első csoportba a csecsemő babák tartoznak, melyek újszülött, vagy totyogó gyerekeket mintáznak jellemzően haj nélkül. A második nagy csoport az úgynevezett hajas babák, melyek már nagyobb gyermekeket jelenítenek meg hosszabb vagy rövidebb hajjal, ruhával és kiegészítőkkel. A harmadik csoport pedig a divat babák, amelyek már nagyobb gyermekeket ábrázolnak, sokszor divatos ruhákban, egyedi kiegészítőkkel. A babák közt találkozhatunk olyanokkal is, melyek sírós babák, azaz egy beépített hangmodul sírást szimulál a működtetéskor. A babák mellé természetesen számtalan különleges és egyedi kiegészítő is kapható, mint a ruhák, kabátok, cipők vagy éppen a cumisüveg.
1 2 3 4 5 Rendezés: Nézet:
játékbaba - Llorens játékbabák óriási választéka Öltöztethető, fésülhető álomszép játékbabák és újszülött játékbabák minőségi, bevizsgált gyártótól sok kiegészítővel, gyönyörű csomagolás. Tökéletes ajándék bármely alkalomra. Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztató ban foglaltakat.
A Llorens babák tervezésekor a gyár hatalmas hangsúlyt fektet a tervezésre és az élethűségre, éppen emiatt fordulhat elő, hogy egy-egy baba szinte a megszólalásig hasonlít az igazi gyermekekre. A babák váll- és combízületeknél mozgathatóak, így felültethetőek vagy éppen lefektethetőek kedv szerint. Vannak olyan nagyobb szettek is, amik kiságyat is tartalmaznak. A kimagasló minőség a tervezéstől kezdve a gyártáson át egészen a boltok polcaira kerülésig garantálva van. A babák díszes kartondobozban helyezkednek el, míg le nem emeljük kedvencünket a polcról és otthon ki nem bontjuk. Böngéssz kedvedre a csodálatosnál-csodálatosabb Llorens babák közt, hogy kiválaszthasd azokat, amelyek a leginkább elnyerték ízlésedet! Kapcsolat: White Crystal Kft. • HU-2600 Vác • Zrínyi Miklós utca 41/b • • +36-1/255-2822
A Llorens babák egyértelműen a lánygyermekek kedvenc játékai közé tartoznak, ezért hazánkban is hihetetlen népszerűségnek örvendenek A babák már a kezdetek óta a lányok kedvenc játékai közé tartoznak. Miközben játszanak, fejlesztik is gondolkodásukat és szociális érzéküket és megtanulják a gondoskodás fontosságát. A választék igen széles, így biztosan mindenki megtalálja a neki és gyermekének legjobban tetszőt. A legnépszerűbb babák közé tartoznak az öltöztethető babák, melyek anatómiailag tökéletesen megegyeznek a csecsemőkkel vagy a kisebb gyermekekkel. A Llorens babák hihetetlen részlet gazdag kidolgozásukkal és élethű megjelenésükkel a legkedveltebb játékok közé tartoznak. A babák gyártásánál első a biztonság, így a gyártó összes terméke ftalátmentes, mely a leggyakrabban használt lágyítószer, aminek a káros hatásait csak ma kezdi a tudomány megismerni. A babák többféle kivitelben készülnek. Akad olyan, melynek feje és végtagjai műanyagból vannak, a teste pedig rongyból, hogy puha legyen, de akad olyan is, mely teljes egészében műanyag.
A hazai piacon hatalmas népszerűségnek örvendenek az élethű babák, melyek különböző méretben és kialakításban érhetőek el Európa egyik legnagyobb babagyártója, a Llortens kínálatából A Llorens hatalmas figyelmet fordít a babáinak kialakítására már a tervezés fázisában is és ez egészen a termék elkészültéig jellemző a gyárra. A Spanyol székhelyű cég hosszú évtizedek óta foglalkozik babák előállításával, ezért hatalmas tapasztalattal és szakértelemmel bírnak egészen a piaci igények feltérképezésétől az értékesítés végéig. A babák Magyarországon és a környező Európai országokban is népszerűek és megfigyelhető, hogy ez a kereslet nem csak az alacsony árpontú termékekre igaz, de a prémium babák esetében is fennáll. A Llorens termékcsalád remekül lefedi a piac egészének igényeit és kitűnő lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki megtalálja a neki leginkább megfelelő játékot. A cég széles választékban kínál alacsonyabb árpontú egyszerű babákat, melyek szép kidolgozásukkal, élethű megjelenésükkel és adott esetben izgalmas funkcióikkal garantáltan elnyerik a vásárlók tetszését is.